A Német Külügyminisztérium 33. Nemzetközi Diplomataképzésére ez év április 12. és június 19. között Berlinben került sor. Mint a Magyar Külügyminisztérium egyetlen, a Benelux államokért felelős referense először nehezemre esett, hogy itt hagyjam budapesti irodámat. Akkor még nem tudtam, mennyire nehezemre esik majd a tíz hét elteltével Berlint magam mögött hagyni. Most, visszatérésem után érzem, hogy a szívem egy darabja ott maradt Berlinben.
Ha valaki a Német Külügyminisztérium vendége, akkor sokat megtanul a diplomaták hivatásáról. Először néhány hétig egyetemisták voltunk, előadásokat hallgattunk történelemről, diplomáciáról, gazdaságpolitikáról és protokollról. Mind a Német Külügyminisztérium osztályvezetői, mind a volt nagykövetek mindig készségesen megválaszolták kérdéseinket, és bizonyos témákban lehetett vitatkozni.
További három hetett töltöttünk Európa „közepén”: Brüsszelben és Bécsben, aztán ismét visszatértünk Németországba, Észak-Rajna-Vesztfáliába és Mecklenburg-Vorpommernbe. Az elméleti viták után immár a gyakorlatban is láthattuk, miként működnek az egyes szövetségi tartományok Németország részeként, és maga Németország az EU, az EBESZ és az ENSZ tagállamaként.
Ezután a gyakorlati tapasztalatgyűjtés után gyakorolhattunk egy kicsit, milyen is diplomatának lenni, kamera előtt szimulációs gyakorlatokat végeztünk. Később elemeztük, ki tartott jó ünnepi beszédet, vagy ki írt jó sajtóközleményt. Rohrbach úr a nyelvtudásunkkal kapcsolatos őszinte szavainak köszönhetően különösen nagy előrelépést értünk el ennél a gyakorlatnál. A jövőben, ha beszédeket tartunk, emlékezni fogunk tanácsaira.
A leendő diplomata szerepében ezt követően három hétig a Német Külügyminisztériumban hospitáltunk. A német kollégáknak sikerült elérniük, hogy hacsak néhány hétre is, de hasznosnak éreztük ott magunkat. Ez a tapasztalat nagy mértékben hozzájárult a német nyelvű munka területén elért fejlődésünkhöz. A program keretében lehetőségünk volt arra, hogy Berlin kulturális életét is megismerjük, és a jó szervezésnek hála német kollégákkal is megismerkedhettünk.
Szakmai szempontból nagyon sokat lehet tanulni a Nemzetközi Diplomataképzésen, és ha a későbbiekben fennáll a lehetősége, hogy ezt a hivatást gyakoroljuk, akkor meríteni lehet ezekből a tapasztalatokból. De van még valami, amit a képzés keretében meg lehet szerezni, valami sokkal nagyobb dolog: életre szóló barátságokat lehet kötni. Ezt nevezhetnénk egyszerűen „networkingnek”. Szerencsére azonban néhány esetben többről van szó. Ha tudjuk, hogy az elkövetkező hónapokban újból találkozunk néhány kollégával, akkor világossá válik, hogy a Berlinben eltöltött tíz hétnek személyes jelentősége is volt. Már előre lehet annak örülni, hogy találkozni fogunk az új barátokkal az elkövetkező években valahol a világban, de remélhetőleg leginkább Berlinben.
Sohasem gondoltam volna, hogy a Német Külügyminisztériumban nemcsak szakmailag fejlődöm, hanem a baráti köröm is bővülni fog. Nagyon örülök annak, hogy az elmúlt két hónapban részese lehettem ennek a projektnek. Szívből köszönöm a részvételi lehetőséget.
Molnár-G. Bíborka
Budapest, 2010.06.29.