
Ebben az évben Bajorország volt a Construma díszvendége. Ez a bajor gazdasági miniszter elmondása szerint azt is tükrözi, milyen szorosan kapcsolódik egymáshoz a bajor és a magyar gazdaság, és megmutatja, milyen fontosak a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok.
A delegáció utazására a magyarországi parlamenti választások két fordulója között került sor, a választások első fordulóját a Fidesz abszolút többséggel nyerte meg. Martin Zeil gazdasági miniszter ezért nemcsak Varga István gazdasági miniszterrel és Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterrel folytatott politikai megbeszéléseket, hanem a Fidesz gazdaságpolitikusaival is, mindenek előtt Dr. Matolcsy Györggyel. A megbeszélések során nagy egyetértés mutatkozott a magyar és a német gazdasági érdekekkel és a gazdaságpolitikai elképzelésekkel kapcsolatban.
A Bajorország és a Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok hagyományosan jók és szorosak. Jóval több mint 2300 bajor vállalat tart fent üzleti kapcsolatokat Magyarországgal. Németország Magyarország számára messze a legfontosabb kereskedelmi partner. Bajorország ennek során a német tartományok között is kiemelkedő szerepet tölt be. A vasfüggöny leomlásától kezdve 2008-ig a kétoldalú kereskedelmi mérleg megtízszereződött. A 2009-es válságév azonban a bajor-magyar kereskedelemben is nyomot hagyott, a kereskedelem volumene jó harmadával, kereken 6 mrd. euróra csökkent. „A konjunktúra aktuális alakulása visszafogott optimizmusra ad okot. A globális kereskedelem túllépett a mélyponton. Annál fontosabb most, hogy támogassuk a bajor vállalatokat üzleti tevékenységük során, hogy Bajorország és Magyarország a következő fellendüléskor ismét az élvonalban legyen. Ezt a célt szolgálja a látogatásom is” - mondta a bajor gazdasági miniszter.
A miniszterrel utazó, vállalkozókból álló delegáció számára az építőipar, autógyártás, környezetvédelmi technológiai, IT, logisztika és elektronika súlyponttal a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai programot szervezett. Számos lehetőség nyílt meg ezáltal, hogy új üzleti kapcsolatok jöjjenek létre.
Linkek:
www.ahkungarn.hu
www.construma.hu