|
|
Amennyire különböztek egymástól a résztvevők, épp annyira sokszínű megközelítésben tárgyalták az átláthatóság témáját. A Transparency International hangsúlyozta, hogy az átláthatóságból mindenki profitálhat, mivel az erősíti a versenyt és garantálja a tisztességes eljárást a kiírások értékelésénél. A jogász szemszögéből nézve a törvényhozás gyakran kapkodó, éppen ezért nem biztosított a teljes összang a már meglévő szabályozókkal, ezáltal ellentmondások és törvényi hézagok keletkeznek. Az ilyen inkonzisztenciák gyakran akadályozzák a befektetéseket. Az úgy nevezett „integritási csomagok”, amelyekben a cégek saját magukat kötelezik, hogy betartják az átláthatóság szabályait, valamint azon cégek feketelistája, amelyek nem átláthatóak vagy korrupciós ügyletekbe keveredtek, vita tárgyát képezik. További javaslatként került szóba egy olyan becsületkódex kidolgozása, amelyet a külföldi kereskedelmi kamarák állítanának össze, és amely betartása elősegítené Magyarországon az üzleti élet átláthatóságát. A Német Nagykövetség gazdasági szolgálatának vezetője a bürokrácia és átláthatóság témakörét fejtette ki. Az egyszerűen tagolt közigazgatási szabályok, amelyeket a befektetők könnyen megértenek, ahhoz vezetnek, hogy betartják a meglévő szabályokat és nem hágják azokat át semmilyen módon. A kis- és középvállalatok számára a bürokrácia útvesztői gyakran kiismerhetetlenek. Ha ezen a téren segítséget kapnának, akkor a középvállalati réteg még jobban tudna fejlődni, és ez a megfelelő pozitív hatást gyakorolná a teljes magyar gazdaságra.
A panelvita résztvevői: - Nicholas Sárvári, a CNS Europe ügyvezetője, a Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke
- Alexa Noémi, a Transparency International, Magyarország ügyvezetője
- Otto Graf, a magyarországi Német Nagykövetség Gazdasági Osztályának vezetője
- Sefer Iván, a Brit-Magyar Kereskedelmi Kamara tagja
- Bócz Endre, volt budapesti főügyész
- Szendrey Szilvia, a Joint Venture Szövetség ügyvezetője
- Michael Peer, KPMG Közép- és Kelet-Európa
- Liliana de Sá Kirchknopf, a magyarországi Svájci Nagykövetség Bővítési Irodájának vezetője
- Kővári István, jogtanácsos a Gide Loyrette Nouel Ferenczy Ügyvédi Irodánál
Az összes résztvevő összefoglalóját megtekinthetik a BBJ honlapján: http://bbj.hu/nl/100222business_forum/video/
|
|