Az elmúlt évben részt vettem a Német Bundestag IPS ösztöndíj programjában. A program rendkívül színes és sokoldalú volt, amelynek központi része a képviselői irodában eltöltött gyakorlat volt. A gyakorlatot Bernhard Schulte-Drüggelte, MdB képviselő Úr berlini irodájában töltöttem, ahol már az első napon nagyon szívesen fogadtak. Az ott eltöltött öt hónap alatt megismerhettem a környezetvédelemmel, illetve gazdasági vonatkozású tanulmányok összehasonlításával kapcsolatos munkákat, foglalkoztam szaktanulmányok, cikkek összeállításával, amelyek a képviselő Úr bizottsági munkájával voltak kapcsolatban. Többször alkalmam nyílt a Bundestag plenáris ülését, valamint a Költségvetési bizottság ülését is figyelemmel kísérni. Az irodában eltöltött idő alatt sok érdekes feladatot kaptam.
A program fontos része volt a választókörzeti körút, mely során megismerhettem a munkát választókörzeti irodában, valamint elkísérhettem a képviselő Urat számos hivatalos eseményre, megbeszélésre. A választókörzeti út számomra különösen érdekes volt, hiszen éppen az Európai Parlamenti választások ”kampányfinisét” volt lehetőségem közelről szemlélni.
A gyakornoki teendők mellet érdeklődési körömnek megfelelő előadásokat is hallgathattam, három berlini egyetem kurzuskínálatából válogathattam.
A program során gyakornoktársaimmal lehetőségünk volt szinte egész Németországot bejárni, számos tanulmányúton részt venni. A Hanns Seidel, a Friedrich Naumann, a Heinrich Böll, a Rosa Luxemburg, a Friedrich Ebert és a Konrad Adenauer alapítvány munkáját ismerhettük meg közelebbről, illetve vehettünk részt szemináriumaikon. A szemináriumok csodálatos helyszínen voltak, mint például: Konstanz, Wesseling, Bonn, Brüsszel, Stuttgart. Nagyon érdekesnek találtam Schleswig-Holstein-i tanulmányutat, ennek keretében a Fríz kisebbség életével ismerkedhettünk meg többek közt Sylt szigetén, amely Németország legészakibb pontja.
Berlini tanulmányutam során szakmailag és emberileg is sokat gazdagodtam. Nagyon szívesen gondolok vissza a Berlinben eltöltött időre, a barátokra, akik 27 országból hozták kultúrájukat. Bátran állíthatom hogy életem legszebb öt hónapja volt.
Marnitz Márton