Több mobilitást az európai felsőoktatási intézményekben

Mobilitás és minőségbiztosítás az egyetemeken – és jobb felkészítés a foglalkozás gyakorlására: Erről tanácskozott 46 EU-miniszter Londonban. Az úgy nevezett Bolognai-Folyamat végén létre kell jönnie a közös európai felsőoktatási térségnek.

„A Bolognai Folyamat célja a sokszínűség kialakítása, nem a harmonizáció” – hangsúlyozta a német szövetségi oktatási miniszter, Annette Schavan május 18., Londonban. Kiemelte, hogy meggyőződése, a Bolognai Folyamat nagy esélyt jelent Európa integrációja szempontjából.

Mindazonáltal a miniszter asszony elutasította a merev szabályozást. Meg kell tartani a felsőoktatásban a sokszínűséget, különösen a doktori fokozat megszerzése során. Ugyanakkor Schavan miniszter asszony fellépett Európán belül a doktori fokozat megszerzésének különböző modelljei versenye mellett.

Az európai szomszédaival közösen Németország 1999-ben azt a célt tűzte ki, hogy a 2010 évig kialakítják a közös európai felsőoktatási térséget („Bolognai Folyamat”). Ez a folyamat az elmúlt évek valószínűleg legmélyrehatóbb felsőoktatási reformját jelenti. És nagyon is megalapozott ez az állítás: a tanulók és oktatók mobilabbak, rugalmasabbak és nemzetköziebbek, mint valaha. A tudás nem ismeri többé az országhatárokat.

Németország ezen a téren igen fejlett, mint ahogy azt egy a szövetségi kabinett által elfogadott jelentés is mutatja. E szerint valamennyi évfolyam majdnem fele átállt a nemzetközileg elismert alapképzésre (bachelor-fokozat) és master-fokozatra.

A legfőbb cél a mobilitás

A miniszterek Londonban megállapodtak abban, hogy a jövőben egyre több, országokat átfogó, közös évfolyamokat szerveznek. A bachelor-fokozathoz rugalmasabb tanterveket terveznek. A cél a nagyobb mobilitás. Ez ahhoz vezethetne, hogy a bachelor-évfolyamok a külföldi tartózkodás révén három és fél, négy évig tartanának.

Azért, hogy a mobilitást javítani lehessen Európában, a Bolognai Államok konkrét mobilitási célokat kívánnak megfogalmazni, mint ahogy azt Németország már meg is tette. „Célunk Németországban az 50% felsőoktatási mobilitás, ebből 20% minimum egy szemeszterre” – fogalmazott Schavan miniszter asszony.

Schavan és a Kulturális Miniszterek Konferenciájának alelnöke, Erdsiek-Rave el akarják érni, hogy az ösztöndíjakat és a hiteleket a diákok magukkal vihessék más országokba. Ehhez meg kívánják vizsgálni, hogy a külföldi diákhitel és tehetséges tanulók támogatása a teljes mértékben külföldön végzett tanulmányok esetében is odaadható-e.

Jobb minőség

Azért, hogy a felsőoktatási intézmények vonzerejét növelni lehessen, Schavan miniszter asszony a német felsőoktatási intézmények jobb kísérőrendszere érdekében emelte fel szavát: „Csak ha a bachelor fokozatot jobb tutori rendszer kíséri, akkor lehetségesek a jó tanulmányok. Ez többe kerül, de nekünk megéri” – mondta a miniszter asszony.

Minőségi katalógust kell összeállítani, hogy az évfolyamok minősítésénél nagyobb legyen az átláthatóság. Schavan a mellett is érvelt, hogy a jövőben ne csak egyes évfolyamokat akkreditáljanak, hanem egész intézményeket. A Bolognai Államok a jövőben erőteljesebben kívánnak figyelni a végzősök foglalkoztatási képességeire is.

Az Európán kívüli államokban a Bolognai Államok a jövőben jobb tájékoztatást kívánnak adni az európai felsőoktatási térségről, és célzottan népszerűsítik az Európában történő tanulást.