A Mezőgazdasági és Halászati Tanács elnöke, Horst Seehofer szövetségi
miniszter meghívására az EU agrárminiszterei 2007. május 20-22. között
informális találkozó céljából a „Bor és kultúra” mottóval Mainzban és
Rheingauban gyűltek össze.
A mainzi informális
tanácsülés sikeres lezárása
„Az itteni nagyon kollegiális, nyugodt és jó hangulatú találkozón
lehetőségünk volt a nagyon intenzív, részben személyes megbeszélésekre.” –
állapította meg Horst Seehofer az Agrártanács elnökeként és német szövetségi
élelmezési, mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszterként az EU soros
elnöksége keretében megrendezett, mainzi informális találkozó lezárásakor.
„Nagyon nyitottan vitatkoztunk a vidékpolitika kérdéseiről és így folytattuk a
Kremsben és Ouluban megkezdett megbeszéléseket.”
A vita során világossá vált, hogy a Közös Európai Agrárpolitika fontos a
vidék jövője szempontjából. „Az emberek 60%-a vidéken él, és az összes
munkahely 53%-a is ott található.” – mondta Seehofer. Éppen ezért rendkívül
fontos, hogy támogassuk a vidéki életet, megmutassuk a konkrét távlatokat és
azokat vonzóvá tegyük. „Mindannyian egyet értettünk abban, hogy olyan
intézkedéscsomagra van szükség, amely túlmutat a csak mezőgazdasági
támogatásokon. A vidékfejlesztést minden szeletében erőteljesebben kell előre
vinnünk.” – hangsúlyozta a miniszter. Abban is egyetértés volt, hogy a 2003-as
agrárreform a termelők számára új, szabad teret engedett a piacnak megfelelő
termelés szempontjából. Ez olyan szilárd alap, amelyen az Európai Mezőgazdasági
Modellt tovább lehet fejleszteni és a 2013 év után is biztosítani lehet.
Az Informális Tanácsülés keretében szintén újból szóba került egy további
téma: ez az EU borpiaci rendtartásának reformja. Az EU-Bizottság az első
sarokpontokat már az elmúlt évben bemutatta a tagállamoknak és az Európai
Parlamentnek ill. vitára bocsátotta azokat. A Bizottság a konkrét reformjavaslatokat
július 04. terjeszti be.
Az EU agrárminisztereinek informális találkozója 2007. május 20-22. között
a német soros EU-elnökség keretében, Mainzban zajlott le. A „Bor és kultúra”
mottó alatt a minisztereknek sokoldalú programot kínáltak.