„Egy karmester számára ez a zenekar egy álom! Ezek a fiatal zenészek az előttünk álló 40 évben nagyon fontos szerepet fognak játszani a zene világában Németországban és Európában“ (Howard Griffiths). A német szövetségi ifjúsági zenekar, amelyet 1969-ben a Német Zenei Tanács alapított, a világ legjelentősebb ifjúsági zenekarai közé tartozik. A koncertjeire a magas színvonal jellemző, a hallgatóság számára igazi öröm hallgatni és látni ezeket a fiatalokat, akik teli vannak fiatalos dinamikával és a publikumot magával ragadó lelkesedéssel, túláradó energiával.
A német szövetségi ifjúsági zenekar Németország legjobb fiatal utánpótlás-zenészeit foglalja össze, akik tudásukat neves karmesterek vezénylete alatt németországi és nemzetközi koncertkörutak alkalmával mutatják be. Ezek a fiatal, 14 és 20 év közötti zenészek egy szakavatott zsűri előtt történő próbajáték során kvalifikálják magukat a zenekarba történő felvételre – egészen hasonlóan a professzionális zenészekhez. Az évente háromszor megrendezésre kerülő intenzív munkafázisok alatt a zenekar igényes zenekari darabokat tanul be a zeneirodalom minden korszakából. A fiatalok számára úgy zeneileg, mint emberileg nagy kihívást és meghatározó élményt jelent az, hogy három héten át együtt dolgoznak hasonló érdeklődésű, tehetséges fiatalokkal, kidolgoznak egy igényes programot, amelyet végül be is mutatnak egy előadókörút során.
Egy Prágában kezdődő és különböző állomásokon keresztül egészen Szarajevóig tartó koncertkörút során a német szövetségi ifjúsági zenekar 2007. április 16-án 19.00 órakor az Olasz Kulturális Intézetben lépett fel (1088 Budapest, Bródy Sándor u. 8.), ahol Marc Piollet karmester vezénylése alatt Richard Strauss és Richard Wagner műveit adták elő. A koncertre a német EU-elnökség és a Római Szerződések aláírásának 50. évfordulója jegyében került sor. Hans Peter Schiff, Németország nagykövete és Paolo Guido Spinelli, olasz nagykövet közösen hívott meg minden érdeklődő zenebarátot erre a rendezvényre. A budapesti koncert a Bosch cégcsoport, az E.ON Hungária és a ZF Hungária cégek nagyvonalú támogatásával került megrendezésre. A teljes koncertkörutat legnagyobb részt a Goethe-Intézet finanszírozza.