Kongresszus: „Kihívások és esélyek a digitalizált világban: a fogyasztóvédelmi politika hozzájárulása”

A gazdaság, politika és közigazgatás magasrangú képviselői tájékozódnak és vitáznak március 14-15. Berlinben, a modern digitális technológiák alkalmazásával felmerülő új lehetőségekről és kockázatokról valamint a fogyasztóvédelmi politika számára adódó szükséges következményekről.

A digitális technológiák a mindennapi élet szinte minden területét áthatják és megváltoztatják. Megkönnyítik az információhoz való hozzájutást és új szolgáltatásokhoz, kereskedelmi, kommunikációs és szórakozási lehetőségekhez nyújtanak alapot. A lehetőségekkel együtt növekednek azonban a biztonsággal és átláthatósággal szemben támasztott követelmények is. Az európai fogyasztóvédelmi politikának ezért foglalkoznia kell az új technikai fejlesztésekkel és azok fogyasztókra gyakorolt hatásaival is. Azért, hogy a fogyasztóvédelmi véleményalkotás tovább fejlődjék a soros EU-elnökség keretében, a német szövetségi élelmezési, mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter a „Kihívások és esélyek a digitalizált világban: a fogyasztóvédelmi politika hozzájárulása” címmel konferenciát tartott 2007. március 14-15. Berlinben.

Az itt nyilvánosságra hozott „Fogyasztói szuverenitás a digitális világban” címet viselő chartában a német Szövetségi Élelmezési, Mezőgazdasági és Fogyasztóvédelmi Minisztérium (BMELV) becsületes alapelveket nevez meg. A digitális világ kihívásainak leküzdéséhez és a jövőbeli pozenciáljának kihasználásához elengedhetetlen, hogy a biztonság garantált, a hozzáférés és a részesedés biztosított valamint a termékek és a rendszerek kompatibilisek legyenek. Seehofer szövetségi miniszter valamennyi résztvevőt arra szólította fel, hogy gondoskodjék a tiszta feltételekről. Mivel csak az igazságos és felhasználóbarát ajánlatok vezethetnek a becsületes és átlátható versenyhez.

A kongresszus teljes programját és a további információkat a www.konsumentdigital.de oldalon lehet megtalálni.